![Balaton Televízió](/img/default-banner.jpg)
- 996
- 1 401 368
Balaton Televízió
Приєднався 24 бер 2015
Minden, ami Balaton!
A Balaton Televízió közel 300 településen elérhető a Balaton körül 4 megyében (Veszprém, Somogy, Zala és Fejér), továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Pest megye néhány településén. Vételkörzetünk folyamatosan növekszik. A MindigTv telefonos mobilapplikáció segítségével és az interneten pedig a világ bármely pontjáról nézheti élő adásunkat!
Naprakész programajánlókkal, hírekkel, aktuális magazinműsorokkal jelentkezünk, ezen kívül helyet kap adásunkban a sport, kultúra, utazás, a gasztronómia és a jó filmek is.
Böngésszen oldalunkon, ismerjen meg bennünket!
balatontelevizio
balatontelevizio.hu/
Jó szórakozást kívánunk!
A Balaton Televízió közel 300 településen elérhető a Balaton körül 4 megyében (Veszprém, Somogy, Zala és Fejér), továbbá Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Pest megye néhány településén. Vételkörzetünk folyamatosan növekszik. A MindigTv telefonos mobilapplikáció segítségével és az interneten pedig a világ bármely pontjáról nézheti élő adásunkat!
Naprakész programajánlókkal, hírekkel, aktuális magazinműsorokkal jelentkezünk, ezen kívül helyet kap adásunkban a sport, kultúra, utazás, a gasztronómia és a jó filmek is.
Böngésszen oldalunkon, ismerjen meg bennünket!
balatontelevizio
balatontelevizio.hu/
Jó szórakozást kívánunk!
A helyére került a harcihelikopter elmékmű
A helyére került a harcihelikopter elmékmű
Переглядів: 5 714
Відео
Kertépítők, Kertszépítők - Egy kertész otthona 3. rész
Переглядів 76010 місяців тому
Szabó László Kertátszabó műsora
Kertépítők, Kertszépítők - Egy kertész otthona 2. rész
Переглядів 70611 місяців тому
Szabó László Kertátszabó műsora
Kertépítők, Kertszépítők - Egy kertész otthona 1. rész
Переглядів 60011 місяців тому
Szabó László Kertátszabó műsora
Füred Dixieland Band - Legendák és sztárok 1.rész
Переглядів 40911 місяців тому
Füred Dixieland Band - Legendák és sztárok 1.rész
Füred Dixieland Band -Legendák és sztárok 2.rész
Переглядів 18211 місяців тому
Füred Dixieland Band -Legendák és sztárok 2.rész
Hétvégi kibeszélő Tomor Anitával (12) vendég: FemaleYeti - Kovács Zsuzsi Hegymászó, világutazó
Переглядів 229Рік тому
A Pilisből a Himalájába, avagy mindent a hegymászásról: mekkora kaland megmászni egy 8163 m magas hegyet? Milyen érzés a világ egyik legmagasabb csúcsán állni? Mai műsorból kiderül, vendég: FemaleYeti - Kovács Zsuzsi Hegymászó, világutazó
Balaton Classic 2023
Переглядів 811Рік тому
Idén 16. alkalommal került megrendezésre a Balaton Classic, mely keretein belül előbújtak a garázsokból és a ponyvák alól az autókülönlegességek, és ellepték az utakat a csodás veterán járművek. Music track: Remini by Kvarmez Source: freetouse.com/music Free No Copyright Music Download
Jótékony sportolás: vitorlázók a Bátor Táborért
Переглядів 110Рік тому
A Bátor Tábor adománygyűjtő közösségének, az Élménykülönítménynek a szlogenje a „Csinálj hobbit a jótékonyságból” 2011 óta rengeteg hobbisportolót mozgósított és aktivizált a jótékonykodásra.
Balaton Televízió Programajánlója Április 9.
Переглядів 329Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Április 9.
Balaton Televízió Programajánlója Április 6.
Переглядів 157Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Április 6.
Balaton Televízió Programajánlója Április 2.
Переглядів 108Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Április 2.
Balaton Televízió Programajánlója Március 30.
Переглядів 89Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Március 30.
Balaton Televízió Programajánlója Március 26.
Переглядів 114Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Március 26.
Balaton Televízió Programajánlója Március 23.
Переглядів 118Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Március 23.
Balaton Televízió Programajánlója Március 19.
Переглядів 131Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Március 19.
Balaton Televízió Programajánlója Március 16.
Переглядів 110Рік тому
Balaton Televízió Programajánlója Március 16.
Kertszépítő, kertépítő - Badacsonyi Borászat modern kertje
Переглядів 196Рік тому
Kertszépítő, kertépítő - Badacsonyi Borászat modern kertje
Hétvégi kibeszélő Tomor Anitával - Kristóf Kata - nyelvoktató
Переглядів 231Рік тому
Hétvégi kibeszélő Tomor Anitával - Kristóf Kata - nyelvoktató
Ha az ember egész nap így beszélne, a tej hàromszor megaludna a szàjàban az illetőnek!
Na ez még mi ez nem lecso
A legnagyobb tévedés az a szappan ízű levendula fagyi😂
Kincső! Te mindig otthon felejted a fürdőrucit?
Nagyon szépen köszönöm. Én is a természetes gyógyitásnak vagyok a hìve.
Érdemes átböngészni: pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/?term=rhubarb+pancreatitis
Én még ilyen lecsók nem főztem?? Sok volt a só is.
Lecsóba nem teszünk vizet ,soha
Miért kell5 órán át a sütőben hőkezelni és hány fokon?
A Vaterom 1945 ig a Vitéz Bertalan Àrpád ejtöernyös ezred II. zászlólajban volt eje hiradós partizán vadasz. A vitéz Szügyi Zoltán vezér ezredes jobb keze volt. Megszopattak bennünket!
Nehezére esett volna megjegyezni a nevüket, mi? Ez a fajta ember nevez mindenkit Lacinak meg Marinak külföldön. Ignoráns ember.
Backon és császárszalonna az nem hagyományos cigány étel hanem igazi mangalica szalonna.
Magyarország bolond ország.
Nagyon szép így sincs harci helikopter egy darab sem és ami van azt is kibelezik és kirakják dísznek
Szerintem kicsit alacsonyra került, a szolnoki magasabb elhelyezés jóval hatásosabb.
“Elmékmű” 😂
Hogy került 95ben Magyarországra és akkor miert nem állt szolgálatba ? A rotorlapátokat kevesbé csúnyán nem lehetett volna rögzíteni ?
A feloszlott NDK ajándéka volt. Néhányat közülük felújítottak és most is repülnek velük.
És a rotor lapat borítása is vissza lesz csukva
Ugy hogy ndk s örökseg. Magyar meg csak pazalni tud. Megfelelö válasz?
@@benedekuhrik2848 Már írták az ndk- s vonalat elötted is,de azért köszi! A pazalt viszont nem értem.
A romtelep meg, ahogy olvastam fizetős lett?
Urbex Gyula a riporter
Az nem tetszik a filmben, hogy régies, sárgás színűre váltják számtalanszor a filmet, mint pl. - de már nem először - 7:29 -nél. Mi értelme van ennek, nem tudom, mivel csak zavaró hatása van. Miért nem a természetes színeket mutatják végig?
Fonyód kimaradt? :)
Gratulálok a csodás recepthez! El fogom készíteni 😊
A párom most halt meg március 16 n klaskin tumor sajna 4 hónap és el vitte decemberben kellet volna fel venni a kemót de az eredmények nem jók voltak így le maradt 4 i stádiumban volt elöre haladott
Szép munka. Gratulálok!
Köszönöm szépen a beszélgetés feltöltését. ❤ Jó egészséget kívánok!
Tetszenek a szint kiegyenlítés megoldásai, videón alig jön át a 4 különböző szint. Egy nagy kérdésem van az oszlopos fákkal kapcsolatban: helyi szabályzat enged ennyire közel telepíteni fát? Értem, hogy oszlopos és nem terebelyesedik annyira, de a törzs és a gyökerek nagyon közel vannak a szomszéd ingatlanhoz. Szomszédokkal ilyenkor célszerű ezt papírozni? Nekem is nagyon keskeny a telek, de fából sosem elég, örülnék, ha tudnék még párat rakni.
Remek dolgok ezek. Nagy péntekre vagy valamelyik hétvégére elkészítem valamelyiket. Köszönöm szépen a recepteket. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánok!
megmondom őszintén❤️
egészen egyszerűen❤
El kell készítenem! Köszönöm a videót.
Nem lesz egyáltalán szálkás?
Köszönöm😊
es nem legkevereses sutoben mennyi ideig, hany fokon?
Kar , higy gyurott az a terito…
Jó egészséget.!
Én csak sárkányrepülő voltam, nagyon tiszt eltem az igazi pilótákat. Volt egy egri motor os pilóta, aki szabadidejében is sárkányrep ült.! Mondta, hogy sákánnyal érzi az igazi r epülést.! Eredményesebb is volt.!
Csodás
Az a hosszú haj ne lenne fel kellene kötni
Ez a csaj k**vaszép
Szerencsére a 2gyerek meglett,az őszhaj meg ráér; amúgy!az is jól tud állni.Nyugi Gianni,az öregedést méltoságteljesen viselni,nos az azegyik legnehezebb,de kivitelezhető.Lelkileg is. Sok sikert! ❤😘🍕
Az étel is, de ahogy készült nagyon étvágygerjesztő. Ezt el kell készíteni itthon is. Guszta!
Nem inkább a tujaszú Szabó úr??? Szerintem igen.
❤❤❤❤❤❤
Borzalmas száraz a hús!
Buliemlékezet , buli történelem , a balatoni Disco megteremtésének érdeme, máig tartó fejlesztése, valódi elvekkel!
A video megnézése után akartam írni poénból hogy az ár címkét rajta hagyták a halon, de nem tévedtem sokat mert bolti hal, gondoltam hogy olyan időbe nem fognak. De a főzés se volt igazi...Szóval hal se volt, meg a megfőzése se!
Bravooo❤❤❤❤
Hol találom meg a receptet? Tudna valaki segíteni a mennyiségek terén?
Fel van írva a videó egyes részein balra fent.
Nagyon jó beszélgetés volt. 🙂😉
ez nem én vagyok